ARANYVIRÁG

ARANYVIRÁG, avagy A lélek meséje – A rét és a világ címmel egy szösszenet a lelek végtelen történetéből. A végletekről és az egységről. Az útról és a feladatról. 

Aranyvirág illatozik a mesés rét közepén. Áll egyenesen, teljességben és saját tökéletességében. Árasztja ki finom létezésének gyümölcsét. Arany, fénylő mese, szép tündöklését.  Csak árad és tapasztal, egyszerűen és nemesen, tisztán és világosan. Látja ezt a külső szemlélő. De vajon mi zajlik odabent? Mi zajlik Aranyvirág belső rezgésben, belső rendszerében?

Az őselemi gyűrű

Körbe veszi a rét energiája, finoman megérinti és hat rá. Itt van otthon. Érzi a nap kiáradó melegét, a táguló forróságot, a szétfolyó erőt. Már-már éget és kellemetlen, de tűri. Úgy érzi, nincs más választása. Kavarognak benne az érzetek. A harmat cseppek a levelein, a környező fűszálon, a távoli vízesés mélységes zúgása. Megérinti és áthatol a szirmain, a levelein a tapasztalt energia. Természetes őselemi energiák kavalkádja áramlik benne és körülötte. Néha belenyúl a rendszerébe és felkavarja, lehúzza a mélybe, majd feldobja a felszínre. Éltető és bevonzó, ugyanakkor lehúzó és megálló. a víz felkavaró jelenléte a végletek érzésébe sodorja.

A levegő finom, majd határozott rendezését követi, ahogy szellő megbillenti Aranyvirág fejét, így tekintete végig járja a rét minden pontját. Erősnek érzi, kicsit tolakodónak akár. Engedi és közben mégsem. Áramlik és közben ellenáll.  Érzékeli a falevelek zúgását, új mesét hozva a rétnek. Új impulzusokat, a változás energiáját és az összerendezett áramlásokat, a káoszt és a rendet. Egyik pillanatban ilyen, másikban olyan. Igyekszik stabilan állni a rét közepén az Aranyvirág, hiszen a föld megtartó ereje átöleli gyökereit, így biztos támaszát is érzékeli.  Másik pillanatban fogolynak érzi magát, erős láncokként, fájó, lehúzó betonként.

Az őselemi gyűrű élteti és frusztrálja egyszerre, kívülről és belülről egyaránt. A madarak éneke, a falevelek zúgása életet lehel a rét rendszerébe. A hang hullámai színesítik és a szivárvány fényével teszik teljessé a mesés idillt. A trillázások azonban néha sértőek, néha fájóan élesek. A mindent átölelő éteri áramlás burkolja és emeli a csodák tiszta fényébe, majd fájó elégedetlenségbe tolja és saját tökéletlenségének mélyére taszítja.

Aranyvirág a rét közepén, ahogy a környezetét feltérképezte, mi veszi körbe. Egyszer engedi, hogy része legyen a természetnek, a folyamatoknak, máskor ellenáll és befeszül. Elenged mindent, majd tagad, harcol és fáj a lelke. Áramlik a történésekkel, és nem tudja miért került ebbe a kellemetlen életbe. Körbevesz egy olyan mátrix, mely befolyásolhatatlan, ami az elemek rosszindulatából táplálkozik. 

Sír. Tudja, ragyogónak kellene lennie, tudja, fényesen meg kellene tölteni és teljes pompájával a környezetébe áramoltatni tiszt arany fényt. Szára, szirma, levele képtelen kisimulni, nyugodtnak és egyszerűnek maradni. 

A hang

-Aranyvirág! Emlékszel amikor a rétre kerültél?
-Nem.
-Lazíts és gondold át lassan. Emlékezz, amikor még egy voltál, amikor még része voltál a Nagy Aranyvirágnak. Együtt áramlott bennetek az erő, a fény. Létezésed együtt dobbant az egésszel, a teljessel.
-Tényleg vissza tudom idézni ezeket az érzéseket. Mekkora áramlás és világosság volt minden rezgésben! Mekkora kiterjesztett figyelem és tudat! Mekkora szeretet!
-Tudtam, hogy képes leszel ezt felidézni. Csak le kell egy kicsit csendesíteni magad. Csak befelé kell figyelni és minden előjön.
-Igen. Nem is gondoltam rá, míg itt a réten viháncoltam a széllel és a harmat cseppek játékát figyeltem. Élveztem a jelent és a pillanatot. De a TE hangod kellett, hogy elinduljak az emlékek gomolygó gyűrűjében. 
-Emlékszel amikor ki akartál válni? Emlékszel amikor pici mag lettél? Emlékszel amikor kalandra és tapasztalásra vágytál? Emlékezz, amikor megérett benned a vágy, hogy megszüless különállóként, amikor belekerültél a földbe? 
-Igen. Amikor elengedtem a Nagy Aranyvirágot és önálló létezővé akartam válni. Hajtott a kaland, hajtott a fejlődés, hajtott az élmények és tapasztalások sokasága. DE! Volt még valami… Volt még valami olyan, ami ténylegesen húzott. Várj! Hagy gondoljam át… Hagy érezzem újra át… Miért is jöttem igazán? Mi is a küldetésem? …

Rövid csend. Apró rezgések és lassú áramlás járta át az Aranyvirág minden egyes szirmát. Átfutott rajta az a bizonyos bizsergés, melyet már nagyon rég nem érzett.
-Azt hittem, ez az élet… Hosszan elnyújtott hangon, énekelni kezdett.

Valódiságod

Élet, élet, áramló élet.
Mit hordoz és mit mutat néked?
Hozza a mesédet,
Hozza a szépséget. 
Megtéveszt és mást mutat néked. 

        ——-       ——-

Élet, élet áramló élet. 
Mit hordoz és mit mutat néked?
Csak azt a képet,
Csak azt a szépet.
Ami már benned megszülethet.

       ——-       ——-

Játssza a játékát, járja a útját, 
Jársz vele, vagy kiszállnál?
Harcod dúl és lelked fáj.
Megérint, csak hagyjon már!

       ——-       ——-

Jártál, jártál, de vége már.
Elég volt! S visszhangzik a határ.
Engeded és alább hagy,
Old és lazul, hát megtanultad.

       ——-       ——-

Élet, élet áramló élet. 
Egy illúzió volt, már érted.
Játszótéren nevelgetett Téged.
Húz és hív az ÉLET újra.
Elindulsz hát, a réten túlra.

       ——-       ——-

Nyílnak kapuk, gyúlnak fények,
Egység, béke benned, mesélnek. 
Világosság, tiszta fények,
Immár ez rezeg belőled. 

       ——-       ——-

Élet, élet, áramló élet.
Mit hordoz és mit mutat néked?
Hozza a mesédet,
Hozza a szépséget. 
Ébredés és világosság az éltető egységed. 

-Ez csodálatos ének volt! 
-Köszönöm! 
Aranyvirág lassan kibontakozó érzésekből, rezgésekből, sugallatokból felépített rendszerben megértette a világot és benne a rétének a szerepét. 
-Akkor azért vagyok itt, hogy megmutassam a szépségem? Valóban ez a feladatom? 
Igen. 
-Akkor feleslegesen engedtem, hogy a nap ilyen erősen tűzzön rám? Akkor feleslegesen álltam ellent a szélnek? Akkor feleslegesen váltam ki a Nagy Aranyvirágból?
-Nem! Ez mind azért történt, hogy erősödj, hogy tapasztalj és engedni tudj. Hogy megbocsáss, hogy szeress, feltétel nélkül. Ezektől válsz naggyá, Nagy Aranyvirággá. 

Emlékek, villanások és képfoszlányok teljesen átalakulnak a megértés és elfogadás tiszta áramlásává. Körbelengik, körbeölelik Aranyvirágot, szeretet és világosság harmóniájában, tiszta fényében véghez viszi küldetését. Véghez viszi és RAGYOG. Megmutatja a szépség új dimenzióját, új rezgését, a teljességét. 

Gazda Mónika