Keresés

Gondolatok a halálról, egy rövidke írás arról, ahogy lélekgyógyászati, szellemgyógyászati tevékenységem és 20 éves ápolói pálya után formálódott bennem ennek a kényes témának a megértése. A halál megközelíthető fizikai, lelki és szellemi irányokból. Mind más és más, aspektust, lehetőségeket, értelmeket rejtenek, de valahol összefutnak a szálak.

 

 

 

Gondolkoztál már azon, hogy amikor születünk, mindenki örül, csak mi sírunk. Amikor meghalunk, mindenki sír, csak mi csendesedünk el, nyugszunk meg…. 

Gondolatok a halálról. Ahogy fejlődik a társadalom, egyre inkább elveszíti természetközeli összhangját. Befolyásol, teremt és úgy véli mindenre képes és mindent irányíthat. De vannak kivételek. A kivételek közé tartozik, maga a halál ténye. Azt gondoljuk, hogy ha kizárjuk és intézményesítjük, akkor már nem is hat ránk. Akkor még ráérünk foglalkozni vele, akkor még nincs hatalma felettünk. Ez a természetes folyamat elvesztette a szerepét a mindennapjainkban, már védjük és kíméljük a gyermekeinket, sötét és félelmetes rossznak állítják és állítjuk be magunk is. 

A materialista szemléletű embereknek lehet a legrosszabb, abba belegondolni, hogy olyan vége van a létezésnek, ahol a SEMMI keletkezik. Ez a lélek ellen valló látásmód arra sarkall, hogy következmények nélkül bármit megtehetek és habzsolhatok, anyagi javakat halmozva keresem a boldogságot, a kielégülést, a vágyak csillapodását. Közben nem jövök rá, hogy mi is az IGAZI vágyam. Olyan ez, mint a sivatagi vándornak tengervizet adni, hogy csillapítsa szomjúságát. Hirtelen kellemes és élvezet, ahogy csúszik le a poros, kiszáradt torkon. De a következő pillanatban még nagyobb szomjúság keletkezik, és csillapíthatatlanná válik a vágy a víz iránt. Minél több sós vizet veszek magához, annál szomjasabb leszek. Így bele kerülök a csillapíthatatlan vágyak bűvkörébe.  Így a lehető legmesszebb kerülök a valódi vágyaimtól a lelkemtől.  

A haláltól való félelem, az egó és a fizikai elme szüleménye.

Mert valóban, mi az ami elmúlik? Gondolj bele?

Mivel elvesztettük ismereteinket, elvesztettük a halál misztériumában való részvételünket, mivel eltoljuk a létezését addíg, amíg nem jön az utunkba, ne is csodálkozzunk rajta, hogy félelem lehet urrá rajtunk. Az ismeretlentől való félelem. De ott lehetnek akár a tudatban, akár a tudatalattiban azok az egyházi tanok, hogy „Féld Istenedet!”, „Az eredendő bűn.”, a pokol és a kárhozott lelkekről szóló tanításokban lévő, elültetett félelem magok. Azt lehet irányítani, aki fél. Ezt nagyon jól tudja mindenki. TE IS! Figyeld, hát meg magadban, és az életedben ezeket a gondolatokat.

Lelki és szellemi oldalról a fizikai test halála teljesen más értelmet kap.

Amikor hiszel a lélek és a szellem létezésében, akkor a halál egy fokkal értelmezhetőbbé válik, de rengeteg további kérdést felvethet benned. A fizikai testből való kilépés, a léleknek teljesen mást jelent, mint az egónak. Az egó elveszít mindent, a lélek egy másik szakaszt kap a létezésének a útján. Mert egy élet, csupán egy szakasza a lélek és a szellem fejlődésének, ha a másik oldalról közelítjük meg a kérdést.

Gondolhatunk itt, a Mennyországba vagy a Pokolba való kerülésre, de gondolhatunk a Karma és a lélek evolúciós fejlődésére is. Magam részéről valahol értelmezhető együtt is a két tézis.

Most úgy érzem, hogy mégsem tudom rövid írásban összefoglalni ezt a hatalmas témát, bármennyire is arra készültem. Ezért remélem, hogy senki nem vet rám követ. :) 

Gondolatok a halálró, a Szellem oldaláról.

Az évszázados egyházi tanítások szerint, a szellem, valami d.moni, valami sötét és negatív erő. Amitől félni kell, amitől távol kell magunkat tartani, mert ártó. Igen, lehet ilyen is. DE! Azt elfelejttetik velünk ezek a tanítások, hogy mindannyiunknak van. Hiszen logikusan fent maradt ez az állítás, ami elfogadott, és nem sikrült eltüntetni a tudatunkból, hogy az ember TEST, LÉLEK ÉS SZELLEM hármasságából áll. Ja! Tényleg! És hol van a szellem? Elfelejtettük. Elfelejtettünk rá figyelni. Igazából, a tudatosulás folyamata, amit a mai spirituális tanítások követnek és segítik a fejlődésünk, szereintem a bennünk élő szellem, az isteni fény megtalálása. Ha leneveltek minket arról, hogy van bennünk egy fizikai elmével felfoghatatlan erő, fény, akkor nem is tudunk rá figyelni, így nem adunk neki energiát. Mert amire figyelmünket fordítjuk, annak adunk energiát, azt növeljük, azt éltetjük.

Mivel teremthetjük meg saját poklunkat?

A halál elérkeztével, a testnek, a léleknek és a szellemnek is feladata van. Annak függvényében, hogy az adott életben és pillanatban mire képesek. A test hirtelen vagy fokozatosan az életenergiát elengedi. A csakrákból, a sejtekből fokozatosan az éteri és az életet adó energiák távozni kezdenek. A szellemi erők visszahúzódnak. Közben a lélek számot vet. Minden ami érte, minden cselekedete, minden gondolata, minden programja és minden félelme képes megjelenni és akár bekapcsolni.

Így, ha azok a fizikai vágyak, a felhalmozott anyagi javak fontosak a számára, és azon aggódik, hogy „Jaj! Mi lesz a házammal?”, „Mi lesz az üzlettel?”, akkor ezek az energiához való ragaszkodás teszi rá a lélek bilincsét. Ha emberekhez vagy érzésekhez kötődik, és azon aggódik, „Mi lesz a családommal?”, „Tartozom.”, „Félek.”, stb. ragaszkodásával teszi magára a saját bilincseit. Így a lélek egy pokolban érzi magát és képes ennek az energia rendszernek a bepörgetett rendszerében kilátástalannak és kárhozottnak éreznie magát. Az így létrejött ördögi rendszernek vannak fokozatai és különböző változatai. A lényeg ugyanaz, a kimenetel eltérő lehet. Nem tud megnyugodni az energia test. És valóban kóborolni kezd és nem találja helyét, meg van zavarodva és ezektől az entitásoktól inti a híveit az egyházi tanítások sora.

A karma és az energia test evolúciós fejlődése egy olyan fokozatos változást és emelkedést ígér, ami lehetővé teszi a valódi egységet és a teremtőhöz való visszajutást. Hiszen a lélek és szellem végső célja ez.

Az életek során, hiába nem emlékszünk fizikai elménkkel, a lélek és a szellem őrzi azokat az emlékeket és megtapasztalásokat, melyekből tanult és ott tart, ahol éppen tart. Azon a szinten és azon a feladaton dolgozik éppen, ami a saját fejlődése szempontjából a legjobb. Összerakódik szépen a kép, a rendszer és az egyéni fejlődése. Az Univerzum tökéletes rendszerében minden okkal történi. Fizikai aggyal képtelenségnek tűnik az értelmezése és a felfogása bizonyos összefüggéseknek és miérteknek. Adott szinten lévő tudat, csak az adott szinten lévő rezgést képes felfogni. Vagy „okosan” lebutítja saját fizikai elme szintjére és akkor jönnek a félreértések és a megakadt körök.

A tudat számára, minden élet egy játszótér, egy iskola, egy szintlépési lehetőség.

Gondoljunk rá így, és máris sokkal könnyebb a bilincseket itthagyni az egóval együtt, amikor elérkezik a pillanat, amikor levesszük ezt a ruhát, hogy az energia test újra szárnyalhasson.

Gazda Mónika