Keresés

Győzzük le a sárkányunkat! Gyermek korunk meséiben is legfontosabb szerepet a jó és a rossz harca kapta. Gyermekként mindannyian átéltük lélekben a legkisebb királyfi és a szegény ember legkisebb fiának a csatáját, a királykisasszonyért és a fele királyságért vívott harcban. Szurkoltunk neki, izgultunk érte, szerettük Őt, mellette álltunk. Segítettünk neki legyőzni a sárkányt, a gonosz boszorkányt, a szomszéd királyt, az óriást, a medvét. Eszünkbe sem jutott, hogy lehetne olyan is, hogy a másik oldal győz, és esetleg a gonosz diadalmaskodik. Azt sem vontuk kétségbe, hogy ki áll a jó és ki áll a rossz oldalon. Tudtuk. Egyből éreztük és tudtuk. És a királyfi is tudta.                 Vajon honnan?

 

A Magyar népmesék számtalanszor leírták és gyakorlatilag felkészítették már gyermekként az embereket, hogy harcolni néha kell. Szükség van rá, a jó életben maradása érdekében. Minden bátorságot, segítőt és minden szükséges eszközt mindig, valamilyen „véletlen” folytán megkap a királyfi és a szegény legény. A támogatás mindig a legjobb pillanatban jön, és segít. Minden kisfiú királyfi és harcos katona, és minden kislány királykisasszony is egyben.Győzzük le a sárkányunkat!

A felnőttek rontják el az egészet. Minket is arra neveltek, és mi is arra neveltük a gyermekeinket, hogy teljesen más a mese és más a valóság. Amikor bármire magyarázatot szerettünk volna, volt egy kézlegyintés, és…-„Áhhh! Az csak mese!” mondatot kaptunk. Pedig nagyon sok párhuzamot lehet vonni a mese és a mindennapokban átélt valóságnak nevezett világ között.

Ha egy kicsit elvonatkoztatunk, ha figyeljük a fizikai és érzelmi hatásokat, megtalálhatjuk a jelen életünkben is sárkányainkat, a boszorkányainkat, de a segítőket, a rőzsét cipelő anyókát, de a hétmérföldes csizmát, a kardot is.

Királykisasszonyként pedig azt aki rabságban tart, azt aki elátkozott és azt is aki kész harcolni értünk. Ha megállunk egy kicsit, ha a lelkünkre hallgatunk, észre fogjuk venni, hogy mondjuk az a gyár, ahol a szalag mellett állunk nagyon hasonlít egy sárkányra. Esetleg az irodában a főnök egy boszorkány. Az, amit tehernek és rabságnak érzünk, és az érzésen nem tudunk változtatni, az nem válik az előnyünkre. Mindig a történéshez, eseményhez kapcsolódó gondolat, érzés a legfontosabb. -” Van akinek még munkahelye sincs.” – „Úgy sem tudok tenni ellene semmit.” – „Valamiből meg kell élni.”

Mondatokkal nyugtatjuk, és tesszük fel a béklyót, a bilincset önként magunkra. S ezzel magunkban nem az örömöt, a lendületet, a tettrekészséget, a hivatástudatot, a boldogságot, vagyis a pozitív és jó érzéseket erősítjük, hanem a negatív oldal keserűségeit. Ezek a bánat, a keserűség, a harag, a düh, a tehetetlenség érzését keltik, és belső folyamatos feszültséghez vezetnek. És ami a legmegrázóbb, hogy a negatív érzések bennünk is és a környezetünkben is a sötét oldalt erősítik. A fizikai testre is kihatnak a lelki állapotok és akár betegségeket is generálnak. Minden rossz, még rosszabbat szül.  A gonoszt tápláljuk vele. Amibe energiát fektetünk, azt tápláljuk. Mindenki megkapja a magáét. A negatív energia az árnyékot, a pozitív energia a fényt táplálja és erősíti.

Minél többször vagyunk szomorúak, feszültek, elégedetlenek, dühösek, annál sötétebbnek, borúsabbnak látunk mindent és mi is annál negatívabbak leszünk. Annál jobban nő, minél több táplálékot kap. Lassan és alattomosan kúszik és észrevétlenül átveszi az irányítást. Mindegy, hogy a keserűséget, a dühöt a párom, a szomszédom, a főnököm, az éppen aktuális kormány, a háború, az agresszió vagy akár a terrorizmus felé fordítom. Energetikailag azt táplálom. Növelem a negatív erejét és ez a sötét oldal egyik fegyvere, erőforrása. Csak akkor válik semlegessé, ha nem kap energiát, vagy pozitívat kap.

S minél többször érezzük magunkat szépnek, jónak, boldognak, elégedettnek, kiegyensúlyozottnak, annál fényesebb bennünk és  körülöttünk minden.

Úgy hiszem, hogy fel kell ébresztenünk magunkban a királyfit és a királylányt. Akkor még őszintén tudtunk különbséget tenni jó és rossz között. Hívjuk elő a játékos, vidám, őszinte gyermeki önmagunkat. Hívjuk, figyeljünk és hallgassunk rá. Hallgassunk és higgyünk neki.

Saját magunk teremtjük meg valóságunkat.

Minden királyfinak és királylánynak az a célja, hogy a rabságból szabadságba, boldogságba kerüljön, a gonoszt legyőzve, a jó győzedelmeskedjen.

Tegyük hát meg! Keressük meg a sárkányainkat- félelmeinket, fájdalmainkat, keserűségeinket, kétségeinket, düheinket- és győzzük le. Belülről indulva. Hallgassunk a lelkünk üzenetére. Kérjük a segítséget és utána tudjuk, befogadni is azt. Higgyük el azt, hogy itt van és az a mienk. Fogadjuk el azt a kardot – ami történetesen lehet egy jó gondolat, vagy mondat amivel ki állok az igazamért; vagy legyen a hétmérföldes csizma – pl. az elkerült csúcsforgalom; vagy akár a segítő öreganyó tanácsa – ami lehet egy meghívás egy szemináriumra vagy önsegítő csoportba. Véletlenek nincsenek. Itt az ideje ezen elgondolkozni, ha valaki még nem tett meg.

Minden okkal történik. Lehet, hogy számunkra soha nem derül ki, mindig rejtve marad a miért. Annak is bizonyára van oka, hogy ezeket a sorokat olvasod. Valaki vagy valami erre terelte a tekintetd, az egered nyulacskáját. Valamivel van valami dolgod. Gondold át. Neked kell rájönni. Kívánom, hogy sikerüljön. Hangolódj a szíved mélyére, figyelj rá. Meg fogja hálálni!

Ha úgy érzed nem boldogulsz, ne félj segítséget kérni. Ne félj megszólítani a rőzsét cipelő öreganyókát. De légy óvatos! Nem mindegy, hogy ő milyen energiákat táplál.

 

 

Gazda Mónika