Keresés

 

2260044100

Döbbenetes lehet azoknak a gyermekeknek a száma, akik a tisztánlátás képességét még megőrizve, rettegve töltik az éjszakáikat. Mivel mi szülők, már rég elvesztettük azt (általában), nem, vagy csak nehezen tudjuk kezelni a gyermekeink meséit nénikről, kalapos bácsikról, szörnyekről, boszorkányokról. Ehhez kívánok segítséget adni, hogy a gyermek egészséges pszichés fejlődését támogassuk, a legkevesebb törést szenvedje el, ebben a nehéz időszakában.

A fizikai agyunkkal nehéz megérteni azt a világot, ami fizikailag érzékelhetetlen. Ne is próbáljuk meg. A racionális gondolkodású klienseimnek és a gyerekeknek azt szoktam tanácsolni, hogy próbálják úgy nézni ezeket a másik „világban” történt eseményeket, hatásokat, mint egy mesét. Mi írjuk a mesét, melyben vannak angyalok, örd..ök, van jó és rossz. Ez a mese, egy kicsit hatással van ránk, egy kicsit a kedvünket, az érzéseinket befolyásolja. Segítsünk az angyaloknak. Tudom tanácsolni, minden szülőnek is, aki szeretne gyermekének segíteni. Írjuk át gyermekünk rémmeséjét!

A fényből született gyermekek, Isten tenyerén vannak Számtalan segítőjük, védelmezőjük van. A szellem és a lélek, a fizikai testbe megkezdi a földi küldetését. Még akkor teljesen tisztában van vele, és mindent a tökéletes forgatókönyvnek megfelelően követ. Hiszen tudja, miért jött. Vannak csecsemők, akik a „semmibe” gügyögnek, s vannak, amelyek megmagyarázhatatlanul nagyon sokat sírnak.

Majd fokozatosan a másik létformájuk elhalványul, s kezdik átvenni a fizikai világ érzékeléseit, szabályait, törvényszerűségeit. Ez az átmenet okozhatja a zavart. A fizikai lét sok-sok ismeretét begyűjtötte, elfogadta, megtanulta, hasznosította, a szülőnek mindent elhisz és Istennek, Istennőnek, az etalonnak tekinti. Gyermekünknek, akár spontán, akár egy megváltozott tudatállapot, mint az elalvás előtti nyugalmi fázis, vagy akár alvás közben jönnek a képek, melyek a testetlen állapot természetes képei voltak. Mivel nem talál magyarázatot, rajta kívül senki sem érzékeli, vagy nem beszél róla, megpróbálja titkolni, leplezni. Ilyenkor egyedül van a nehézségével és magában keresi a hibát. Úgy gondolhatja, hogy ha senki más nem érzékeli a jelenségeket, akkor neki sem kellene, önértékelési problémák alakulhatnak ki, a félelmek mellett. Az a variáció is fennállhat, hogy beszél a gyermek és nem hisznek neki. Biztos hallottuk, már, hogy „Ó! Ugyan már! Nincs ott semmi!”, „Ne képzelődj annyit!”. Felnőtt páciensem volt, aki tisztán emlékszik a gyermekkorában kapott ilyen jellegű válaszokra, és mélyen megsértve érezte magát. Ő tudta, látta, érzékelte és az Ő „Istennője”, nem hitt neki. Senki nem hitt neki. Csalódott a szüleiben, a felnőttekben. És erre képes volt egy negatív hitrendszert felépíteni, mely későbbi szemléletét és lelki, mentális fejlődését nagyban befolyásolta. Egyedül és csalódottan maradt a problémájával, a félelmeivel.

MINDIG VEGYÜK KOMOLYAN!

Ne hagyjuk magára, higgyünk neki. Beszéljünk róla. Ez szerintem, a legfontosabb. Bátran megnyílik, és nincs egyedül.

A fizikailag láthatatlan világban lévő problémára, csak fizikailag láthatatlan orvosság létezik. Problémát mindig a saját közegében tudjuk kezelni. Így ottani segítségre van szükség.

Nem mindegy, hogy „csak” elmesél, vagy fél is a gyermek. Ha nincs benne félelem, akkor kérdezhetünk, hogy mond-e valamit az a testetlen. Valami üzenete van-e számunkra? Az is lehet, hogy segítséget kér. Akár ismerős, esetleg családtag, akár ismeretlen entitás. Fontos, hogy ha elhunyt embernek a szelleme, akkor Ariel angyalit kérjük, hogy segítsenek neki, a Mennyei Atya által kijelölt helyre kerülni. Vigyék el, hogy békére és megnyugvásra találjon.

Ha nem fél a gyermek, akkor lehetnek még angyalok, vagy más magasabb szférákból érkező segítők mellette. Különösebb teendő nincs, hiszen mindig pozitív hatást gyakorolnak. Üzeneteket hozhatnak.

Ha fél a gyermekünk, akkor fontos, hogy mindig biztonságban érezze magát. Rajtunk a félelem szikráját se vegye észre. Első, és legfontosabb, hogy Védelmező angyalokat kérjünk mellé, annyit, amennyi szükséges. Kérjük, hogy minden negatív hatástól óvják meg, ameddig csak tudják. Mihály arkangyal nevét háromszor kimondva, kérhetjük, hogy Ő is vigyázzon rá, oltalmazza minden sötét és negatív erőtől.

Kérjük meg gyermekünket, hogy csukja be a szemét, és képzelje el, hogy egy védőfal épül köré, vagy egy tojásban ül, vagy körbeveszi valami erős páncél, vagy amit ő lát. Ezt a védelmi sáncot építtessük fel vele, olyanra, amelyben teljes biztonságban érzi magát. Mesélje le, milyennek látja, milyen anyagból, milyen színből, mekkora? (Mi gyémántot használunk, mely legalább 7 cm vastag, külső felszínén lehet tükör) Én közben a homlokát egy egyik, tarkóját a másik kezemmel meg szoktam fogni (kineziológiai stressz oldó fogás), növelem a hatékonyságát és csökkentem a stresszét is.

Majd kérjünk Mihály arkangyaltól angyalokat, akik megtisztítják a szobát, minden árnyéktól, sötét lénytől, minden olyan testetlentől, mely szennyezi. Annyit, amennyi szükséges.

Várjunk egy pár percet. Ha továbbra is fogjuk a fejét, az csak jót tesz neki.

S ha érezzük, hogy légzése nyugodtabb, izmai lazábbak, kérdezzük meg, hogy érzi magát?  Látja-e az angyalokat, érzi-e a segítségüket? Beszélhet róluk, ha szeretne. Mondjuk el, hogy bátran fordulhat hozzájuk, ha fél, kérheti őket, hogy legyenek segítségére, bármikor.

Ő is írja a meséjét. Itt minden lehetséges. A mese más, mint a racionalitás.

Természetesen, lehet szükség ismétlésre.

Ha gyermekünk nem tud együttműködni, vagy annyira retteg, akkor, ha engedi, a fejét megfogva, mindent mondjuk el, ami fent szerepel. Kérjük az angyalokat, Mihály arkangyalt, építtessük fel a falat, nem baj, ha nem jelez vissza. Csak fogjuk a homlokát és a tarkóját…

Bízom benne, hogy nyugodt, békés éjszakák következnek. A mentális és pszichés fejlődése nem szenved törést, egyetlen gyermeknek sem. J