A tükör

A tükör
Számomra az egyik legnehezebb lecke volt elfogadni, hogy a környezetem tükröt mutat nekem. Hogyan lehetséges az, hogy az xy ilyen-olyan és akkor most én is ilyen-olyan vagyok???? Pedig én nem! Éppen azt magyaráztam, hogy ez vagy az csúnya dolog – és én nem vagyok olyan…….
Hosszú időbe telt elfogadni, hogy ott, ahol engem valami megérint, ott, ami engem zavar, az csak azért lehet, mert ott van gyenge pontom. Ha gyenge pont van, akkor nem vagyok rendben, teljes, egész. Vagyis…….vagyis igen, bennem is bennem van az, amit épp kritikusan megjegyzek másról.

Ásás……nem felemelő dolog rájönni, hogy ezer stikli áll mögöttem. S ha jól magamba nézek, akkor ilyen-olyan szituáció velem is előfordult már…Nem felemelő dolog rájönni, hogy viselkedéssel mennyi embert bántottam meg, tudattalanul….s most esetleg velem történik hasonló,s ni-ni én nehezményezem.
A változás nem egyszerű főleg, ha magammal kell kezdeni. De amint az önvizsgálattal együtt változtam, a környezetem velem változott. Nagyon igaz, hogy a béke velem kezdődik.
Energia-játékok
Amig a fiaim kicsik voltak, mindig azt mondtam nekik: ha veszekszem, akkor is szeretlek, csak akkor épp valamiért haragos vagyok. De ez sosem befolyásolja azt az érzést, hogy szeretlek. Ha megbeszéltük a szituációt, akkor utána mindig megöleltem őket, a dolgot lezártuk.
Azon gondolkodtam, miért nem megy ez ilyen egyszerűen egy párkapcsolatban. Miért kell megvillogtatni, hogy valaki erősebb…..egyáltalán miért kell erősebbnek lenni, vagy annak mutatkozni? Miért mennek el évek az életünkből azzal, hogy azon dolgozunk, hogy a mi elképzelésünk legyen a leg, minden téren. S ha nem az történik, ami a mi elképzelésünk szerinti, akkor azt hanggal próbáljuk elérni. Birtokolni és ragaszkodni akarunk. De ez csak az elménk játéka.
Leckék
Életem során eddig többször vesztettem el az értékeimet, többször álltam a szó szoros értelmében a nullán. Ez megtanított valamit számomra – a tárgy, az tárgy. Ha van, van, ha nincs, nincs. Mindig kiderült, hogy a számomra nélkülözhetetlen nélkül tökéletesen boldogultam, sőt, nem is értettem egy idő után, miért küzdöttem valaha azért, hogy legyen. Isten mindig megadta azt, amire szükségem volt. Tökéletesen felesleges halmozni Így ma már másképp állok ezekhez, nem hoz lázba a gyűjtögetés. Nem kell még egy kanál, még egy edény és még két gönc. S megtanított örülni is annak, amim van.

S hogy a fentiekben hol van a spiritualitás? – Mert a varázslat mi vagyunk. Ha sikerül – amennyire csak tőlünk telik – levetkőzni a fölöslegesen ránk pakolódott dolgokat, megláthatjuk a szív hatalmas erejét, megcsodálhatjuk a végtelen nyugalmat, a békét.
Ahogy „faragok” magamból, egyre tisztábbak az érzékeléseim. Megtanulok hallgatni a belső suttogásra (lassan,lassan, végre!) , érzem a testem, a körülöttem levő energiákat. Érzem és értem a szó kimondott erejét – kezdem érteni, hogy másképp kell gondolkodni. A szívemmel. S a fejemmel csak rendezni az információkat. – hát nem egyszerű, de nagyon jó. Már értem, hogy nincs véletlen, a dolgok nem csak úgy történnek velünk, hanem rólunk szólnak, értünk vannak. Mert a gondolat valaha tőlünk indult el……akár életekkel ezelőtt.

Erika