Változó idők

Változó idők – Belső harcok 

Változó idők köszöntöttek ránk. Ezt mindenki érzi. Ki így, ki úgy. Sok a feszültség, az egymásnak feszülés. Nem értjük és személyes kudarcnak, akár összeesküvésnek érzékeljük. Akár karmikus tehernek, akár külső tényezők kényszerének.

Nem tudjuk az eddigi rendszereinket, szokásainkat működtetni. Nem tudjuk teljesen az  eddigi életvitelünket folytatni. Kizökkentünk a saját vágányunkról. Ha még mindig tartjuk, akkor nagy erőfeszítésbe kerül maradni.

A presszió folytatódik és még tovább nehezedik ránk. Nehezen viseljük.

Ragaszkodunk a véleményünkhöz, a meggyőződéseinkhez, hiszen az ad egy kis biztonságot. Van egy kis kapaszkodó és nem sodor tova a kétségbeesés folyama. Lehet a véleménnyel akarjuk bizonyítani magunknak, az egonknak, hogy vagyunk valakik. Ha véleményt mondunk, általában valamit pozitív, és/vagy valamit negatív színben tüntetünk fel. Így megítéljük, saját meggyőződésünk által. Saját hitrendszereink által. A saját szocializációs és generációs mintáink alapján. A saját tudatalatti blokkjaink, lelki fájdalmaink és aktuális lelkiállapotunk gyökereiből kiinduló csomagjainkból csírázik a véleményünk és az ítélkezésünk.

Amikor vélemények ütköznek, gyakran ezek a csomagok és/vagy az egók csatája zajlik. Miért zajlik ez a harc? Azért, hogy végre megtörjenek a dogmák, a beakadt hitrendszerek. Megálljon a szocializációs és generációs minták, szokások megkeményedett, idejétmúlt sorozatainak folyama. Hogy végre VÁLTOZZUNK!

Változzunk, mert változnak az idők!

Nagyon tudunk ragaszkodni. Nem is gondolnád, hogy milyen mélyen fontos a személyiségünknek, az egonknak az a hit, hogy Ő az a VALAKI, akit felépített, megteremtett. Akinek MOST látja magát. És hogyan látja magát? A múltjából összegyűjtött csomagjaiból. A hozott és tanult minták, az érzések, a fájdalmak, a kétségbeesések, a hitrendszerek, stb.

Így amikor harcolunk az igazunkért, saját magunk belső csatáját vetítjük ki. Amikor ragaszkodunk a nézeteinkhez, a véleményünkhöz, saját változásunk útjában állhatunk. Természetesen a kivételek mindig erősítik a szabályt, de érdemes ezeken elmerengeni. Engedni, hogy egy új nézőpont, új megvilágítás az eddigi árnyékok és nehézségek változását eredményezze. Vagy legalább a lehetőségét elindítsa.

Egy személyes élményemet szeretném megosztani a Kedves Olvasóval.

A Lélekjáték alkalmával, a morfogenetikus mező által megélt tapasztalás, igen erőteljes szembesítés volt az ego félelmeivel….

folytatása következik…

A személyes tapasztalás

A térben helyezkedett el az állító régi, depressziós, pánik rohamokat gyakorta produkáló énje, elhelyezkedett a jövőbeli, teljesen pozitív, lendületes, békés énje és a jelenlegi énje. A kezdő kép, a földön fekvő erőtlen régi ént, a középen álló derűs jövőbeli ént és a kicsit zavarodott mostani ént mutatta. Én képviseltem a jelenbeli ént. Finoman elindult a folyamat. Mindenki a jelenbelitől várt valamit. A múlt erőt és támogatást, a jövőbeli pedig azt, hogy adja át, vagy fogadja el őt.

De én, a jelenbeli én képviselőjeként, sem erőt nem akartam adni, nem éreztem, hogy hozzám tartozna az, aki a földön erőtlenül fetreng, sem a jövőbelit nem tudtam, hogy mit is vár tőlem pontosan. Azt várja, hogy adjam oda magam? Azt várja, hogy adjam át minden erőmet? Azt várja, hogy adjam fel magam? Azt akarja, hogy veszítsek el mindenemet?

Át akarja venni a helyemet!

A jelen személyisége, mondhatom, hogy ego megélése az volt, hogy én jól vagyok úgy ahogy vagyok. Nem akarja elengedni, az éppen aktuális rendszerét és nem akar “megsemmisülni”. Szinte kétségbe esett, hogy tőle olyat várnak, hogy adja fel önmagát. ÖNKÉNT adja oda az “életét”.

Végtelenül megdöbbentő volt, hogy mennyire ragaszkodunk az egonkhoz, mennyire nehezen tud a rendszerünk új lehetőségeket beengedni. Az ego törése elengedhetetlen egy-egy változás elindításához.

Kívánok mindenkinek sikeres változást, alakulást a változó időkben!

Gazda Mónika