Viszályaink feloldása

nagy-villc3a1m             Sokszínű világunk velejárójának tekintjük, a mindennapi harcainkat, akár belső, akár a kapcsolati, akár a világot érintő megnyilvánulásait. Vajon milyen erők profitálnak ezekből az energiákból, vajon milyen erők akadályozzák a békét? Vajon mik lehetnek a béke, a teljesség alapjai? Vajon mik vezetnek oda, hogy ezt az isteni lényünk elfelejti, háborúba, konfliktusokba sodródik?

            A dualitás lehet az egyik fonál, mellyel megfoghatjuk, s feltekerhetjük a fonalát viszályaink, és békénk történetének. A dualitás, mely olyan erők összességéből áll, melyek vonzzák, és kiegészítik egymást. Ellentétek, melyek létrehozzák az egységet. Kiegyenlítődésre törekszik, az univerzum egyik csodálatos törvénye, mely az emberi pszichében is jelen van.

Az ego, a duális világot ismeri, amire teremtődött. Mindig a saját érdekében mérlegel, értékel és rendez. Rendezi számára kedvezőnek tűnő világot, úgy, hogy a túlélését biztosítsa.

Árnyalattal mást jelent azonban a lélek számára a dualitás. Az ellentétek felismerését, az elveszett oldal fellelését és ez által, a teljesség megéléséhez vezető lépéseket. A kiegyenlítődés révén harmonikus egységet teremtenek, s a párok kiegészítik egymást, ezáltal az egységet teremtik meg.

Az ego számára, a duális ellenpólus nem a kiegészülést jelenti, hanem a másság általi fenyegetettséget és az ellen-kező pólust. Ebből fakadnak harcok, elnyomás, függőség, birtoklás, s hasonló védekező mechanizmusok. Az ego mindig túlélésre törekszik. Ne bántsuk ezért, az ego nem egy szükséges rossz. Meg kell értenünk, hiszen hozzánk tartozik és a lélekkel, fölöttes énnel, a tudatalattival (kinek-kinek a hite szerint) együttműködésbe hozni. Fizikai létünknek szüksége van rá, segítsünk neki, segítsünk magunkon.

            Kapcsolataink révén különböző körökbe, csoportokba, csapatokba, rendszerekbe sorolhatjuk magunkat. Ezeknek a csoportoknak az uralkodó szellemisége nagyban változtatja az egyén tudatát és önvalóját. Ha a kör duális világon belül formálódik, vagyis az egyén keresi benne azokat az aspektusokat, melyek kiegészíthetik önvalóját, s az egoja úgy véli, hogy kiegészül. S közben másságot és akár fenyegetettséget talál, a rendszer, a csoport szellemisége nélkül. Eközben, ez a kör, kialakítja saját “játékszabályait”, hit vallását, akkor először elhatárolódnak, bezárnak, introvertálttá válnak, s megszilárdulnak. Majd kapcsolatba lépnek más csoportokkal, s akkor ezeket gyakran konkurenciának, ellenségnek tekintik. Minden szinten megtalálhatóak. Ebből adódóan rengeteg viszály és harc alakul ki csapat és csapat között.

A rendszeren belül az egyén túllép az elszigetelődés, elhatárolódás érzésén. Úgy érzi az ego, hogy biztosítja a túlélést, és biztonságot teremtette meg, s ez által kerül egységbe, békébe, ami valójában csak az ego játéka. Ez gyakran csak kifelé orientálódik, így kikerül az egyén tudatos mezejéből, s így tudatossága képes megszűnni. Ez manipulálhatóvá teszi, s a szenvedés alapjául szolgál. Az elkülönültségtől való félelem, a csoport – egység fenyegetése, az egyént konfliktusba, háborúba sodorja.

            A kapcsolatainkban, a csoportjainkban, békében és harmóniában való élés legfontosabb feltétele az egyén belső békéje.

            A belső konfliktusok mindig a külvilágban tükröződnek, hogy ezen az úton tudatosodjanak, váljanak megtapasztalhatóvá.

Nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy amilyen események, történések adódnak az életünkben, amilyen konfliktusaink vannak, mindnek van jelentése, miértje. A helyzetünket tudatosítani kell, elfogadni. Elfogadni, hogy tanulnivalónk van belőle. Majd meg kell fejteni, az üzenetét. Miben kell fejlődni, változni? Mi hiányzik? Mit kell megtanulni? Ha sikerült felismernünk, akkor a legfontosabb lépés következik, a cselekvés. A változtatás, a fejlődés. Ha egyedül nem megy, ne szégyelljünk segítséget kérni! Ha csak tudatosítottam a problémát, ha megfejtettem, attól még nem fog megoldódni, ha nem teszem meg a lépéseket. Sőt! Ha a szőnyeg alá söpröm, attól még nem szűnik meg a létezése. Ott marad, s mélyebb rétegekbe költözik, s elakadásokat, gócokat okoz. Az idő nem oldja meg! Csak a fókuszt, a napot, a fényt veszi le a problémáról. Sötétben, árnyékban tovább ott marad, míg annyi minden rakódik rá, hogy már nem is fér az árnyékos részben, hanem a napvilágra kerül. De az alap konfliktust már nem ismerjük fel, mert számolatlan réteget pakoltunk rá. Ha az árnyékot és a benne lévő problémát tudjuk integrálni, akkor nincs felesleges pakolás, és minden érzésünket szívesen kitesszük a napra, hagy töltekezzen.

A külvilágban láthatóvá, érzékelhetővé váló problémák mindig figyelemfelhívásra, értelmezésre és megoldásra szorulnak. Ezzel tud fejlődni a belső létforma, és ha eléri a belső békét, akkor képes megteremteni a környezetében, a külvilágban is. Így az egység kialakul az önvalón belül, megszűnik az ego által erősített ellen – kező pólus. Megszűnnek elakadásaink, blokkjaink, s létrejön a belső békénk.

            Ezért veszélyes, ha valaki az egója erősítése, hiányainak, félelmeinek kompenzálására van egy adott kapcsolatban, csatlakozik valamilyen csoporthoz, körhöz. Önmagát gyöngíti és elveszíti belső erejét. Így manipuláció és csoport kényszer dominál, az egyén eltérő véleménye megszűnik. Ezek a körök, nem csak a benne lévő egyénre jelentenek fenyegetettséget, hanem a külvilágra is. Az általuk gerjesztett energiák nem a békét és a szeretetet szolgálják. Ehhez önmagunkon keresztül vezet az út.

            Az isteni energia hordozói és csatornái vagyunk. Soha nem szabad alábecsülnünk az egyénre gyakorolt hatásunkat. Ha megérkezik az első fecske, hamarosan követi őt a többi, s elhozzák a nyarat. Az isteni fény, szeretet, szabadság, béke a kapcsolatokban, csoportokban a saját belső harmonikus egység megteremtéséből érhető el. Belső és külső viszályaink, csatáink ott dőlnek el, ahol nem is gondolnánk, ott, ahol minden ered számunkra, ott, ahonnan minden irányítható, és ez nem más, mint a saját belső béke és harmónia megélése. Minden lélek magja az egységet kutatja és visszavágyik a teljesség harmóniájába. Ha egységben vagyok önmagammal, egységbe kerülök a külvilággal. Minden viszály, az egy – esüléssel oldható fel.