Keresés

Ismerkedés magammal

Szeretet, befogadás felszabadítása

Következő írás, az Ismerkedés magammal  Szeretet, befogadás felszabadítása címet viseli, a MEGVÁSÁROLHATÓ MEDITÁCIÓK hallgatása során született. Az élmények és a változások magukért beszélnek. Hálásan köszönöm a beszámolót!

Rendhagyó módon, az összefoglalóval indítjuk a beszámolót, majd a teljes írás olvasható.

Ismerkedés magammal

 Szeretet, befogadás felszabadítása.

Összefoglalás

„Érdekes, hogy a meditációk után is már azt éreztem, hogy úgy várom a változások megnyilvánulását, mint amikor tudjuk, hogy ajándékot kapunk, de még nem tudjuk, hogy pontosan mit.

Néhány hét már eltelt a meditációk óta, és igazán sok változást sikerült megélnem. Azt természetesen nem tudom, hogy mennyivel élném meg máshogyan, nehezebben ezeket, de van olyan sejtésem, hogy jobban megviselnének. Én szeretem a stabilitást, a behatárolt kereteket, mert abban érzem magam biztonságban. Ezért korábban a változások mindig megrémítettek. Most már sokkal jobban kezelem. Természetesen logikus énem eddig is tudta, hogy a változás az élet mozgatórugója és elkerülhetetlen, de mégis valahogy inkább úgy voltam vele, hogy „ még ne most.. majd…” Most már inkább kíváncsi vagyok, hogy jó, akkor nézzük, mi jön ki belőle?

-Az elvárásokra még nagyon kell figyelnem. Hiába tudom a logikus énemmel, hogy ha nincs elvárásom, akkor sokkal boldogabb tudok lenni, mert megengedem a pillanatot, ami így örömteli meglepetéssel tud megajándékozni, de mégis a beidegződés az ott van. Dolgozok rajta J

-Anyaként már gyakran felteszem a kérdést, hogy amit én a legjobbnak tartok a gyermekeink számára, vajon nekik is az-e a legjobb? Így bizony gyakran elengedem az én eredeti elképzelésemet, és elfogadva gyermekeink akaratát, megengedem magamnak is, hogy tévedhetek.

Szintén a meditációk felismerése, amire  emlékeztetni kell magam, hogy valóban Isten egy darabkája vagyok, és szeretetre való.”


 

A fenti élményeket inspiráló Szeretet, befogadás felszabadítása című meditációs sorozatról, a linkre kattintva olvashatsz bővebben.

 

Meditációs klubban minden téma évente kerül ismétlésre.  Aktuális meditáció a Facebook oldal eseményeiben látható:

 Facebook/Lux Aurea/Események

Személyes részvétel akadályoztatása esetén, megvásárolható mind a 4 meditáció kedvező áron, az alábbi linken:


Ismerkedés magammal

 Szeretet, befogadás felszabadítása 1.

I. meditáció

(dőlt betűvel a megértés közben felmerülő gondolatok)

1. Leválasztott csomagok:

Gerinc:

-jól kellett tanulnom, ki kellett tűnni a többiek közül, hogy ellensúlyozzam a társadalmi helyzetünkből eredő hátrányt. ( 60-as években gyermekét egyedül nevelő anyával, minden támasz nélkül)

( Gyermekeimtől lehet én is ezért várom el? Úgy vélem ezzel könnyebben boldogulnak majd? Mi van ha nem ettől függ? Hol van a határ a feltétel nélküli szeretet és a szülői felelősség között? )

-sokat voltam a faluban idegenek (rokonok) között, ahol én csak egy idegen voltam, mert Anyukám gyakran úgy dolgozott, hogy egész héten távol volt, csak szombaton volt otthon. Itt nem volt felétel nélküli szeretetben, illetve semmilyen szeretetben részem, csak pénzért vállalták el, hogy gondoskodnak rólam. Sosem gondoltam bele, hogy ez nekem trauma lehetett. Úgy tudtam, éreztem, hogy Anyukám nagyon szeret, de csak így tudunk megélni.

-Születéskor: regressziós hipnózisban megtapasztaltam, hogy hezitáltam, mert az eredeti tervtől eltérően más szülőhöz, máshová születhettem le, de amikor döntöttem, hogy mégis bevállalom ezt az életet, akkor viszont hatalmas erővel jöttem, mint egy harcos. Így ezt traumaként már talán nem élem meg.

-Apai szeret hiánya: aki születésem után hetekig meg sem látogatott, majd el is váltak szüleim. Én nem is ismertem, életemben 2-3 alkalommal láttam.

-Elszeparálódás:

-Gyerekkoromban a faluban csak nekem nem volt apám, csak én éltem csonka családban, így különböztem a többiektől. Ezt kompenzáltam a jó tanulmányi eredményekkel.

-Munkahelyemen ellenségesek voltak velem, nem álltam ki magamért. Tudtam, hogy én igaz szívvel tettem a dolgom. Rábíztam az ítéletet az égiekre, de ez a probléma később, évek múlva is visszatért, tehát nem tanultam meg még amit kellett volna.

2. Mentál test

Női minőség, női sors:

– Gyermekek elvesztése: Nagyszüleim már megszületett lánygyermeküket veszítették el, anyukám abortuszt vállalt be. Én 5 terhességet veszítettem el, már nagylányom is egyet. Felismertem a meditáció során a „sormintát”, ezt most kioldottam, ne menjen tovább.

-Hűtlenség: Anyukám, én és nagylányunk is megélte már. Ez már kioldva nem megy tovább.

-Anyai szíven szúrás: amikor nagylányunkkal terhes lettem, akkor a terhesség megszakítást akarta, tudva hogy ezt én lelkileg nem tudtam volna megemészteni. Bosszúból az addig minimális támogatást is megvonta, és teljesen magunkra hagyott diákként a pici babával. Most értettem meg, hogy feltétel nélküli szeretetet nem tudott adni. Nincs előttem példa a feltétel nélküli szeretetre, de elfogadom tőle ennyi tellett. Ő a legjobbat akarta nekem, de a maga módján. Ez nekem anyaként nagyon nagy tanítás, hogy ne így tegyem! Engedjem a gyermekeimet szívük szerint élni.

Apai minták:

-Nem volt előttem minta, ezért kicsi koromtól én voltam a férfi minőség a családban , és talán saját apám is. Nyilván ezt tudtam, és bevállaltam. Elvárás alapú szerethetőséget azt hiszem innen is hozom. Kiemeltem a meditáció során.

Jobb alsó rész : fátyol, köd, hibás döntés

-megalázottság- munkahelyen továbbra is hagytam magam, nem harcoltam  – akkor ennyit tudtam tenni, így tapasztaltam. Most már sokkal tisztábban látom. Nem elég az égi igazságszolgáltatásra várni, a fizikai síkon tenni is kell magamért.

-Feljött, hogy hihetetlen tehetetlenséget akkor éreztem, amikor társam hűtlensége után vállaltam, hogy családunk egyben tartása érdekében megpróbálom megérteni, feldolgozni a történteket, és újra esélyt adni magunknak. Ekkor úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok, egy kalitkába zárva – ez talán magától elmúlt idővel. Ha maradt belőle valami, azt kioldottam.

Bal alsó rész: mi gátolja a szeretetet ezen a területen?

-saját magammal háború, (meg kell próbálni saját magam feltétel nélküli szeretetét, hiszen Isten egy darabkája vagyok )

Középpont:

-Önostorozás, önkritika akadályozza a saját magam szeretetét.

Feloldás: minden részből a segítők kiporszívózták a feltárt ködöt, fátylat, sérülést, heget.. és annak helyét a beáramló tiszta fény töltötte be a középponton keresztül

 

Tapasztalatok:

Meditáció közben teljesen ledöbbentem, hogy lehet nem is tudom mi az a feltétel nélküli szeretet. Az jutott csak az eszembe, hogy az biztosan az, amit akkor érzünk amikor az újszülött babánkat kezünkbe kapjuk, mert az az érzés semmihez sem fogható, és ott még semmilyen elvárás nem lehet bennünk.

Azt hiszem bennem hihetetlenül sok az elvárás, elsősorban magam felé, de a környezetem felé is. Másoktól inkább el tudom fogadni a tévedést, a másságot, a hibázást. Mert ez a megengedés a tapasztalásra, a tanulásra. Magamra nézve ez valahogy még elképzelhetetlen, és a szűk családommal is szigorúbb vagyok-azt hiszem.

Ez nagyon nagy munka lesz, nem véletlen, hogy ezt a meditációt kaptam a sorstól. 🙏

 Azon gondolkodom, hogy vajon hogy alakul ki az elvárás egy kapcsolat során? Ez energetika lehet? Adok –kapok egyensúlya valamiért felborul? Mikor kezdjük el mérlegelni, hogy mit kapunk? Mintha bezárulna a kör, mert erre meg az a válasz jön, hogy nem azt kapjuk, amit elvárunk. De akkor mégis minden kapcsolatban ott az elvárás?


Ismerkedés magammal

 Szeretet, befogadás felszabadítása 2.

II. meditáció

(dőlt betűvel a megértés közben felmerülő gondolatok)

  1. Gyökér csakra során feljött érzelmek:

Blokkok, fájdalmak amik gátolják a szeretet áramlását. A lélek a gyökér csakrában kötődik. A lélek nem volt felkészülve –és fogságban érzi magát a testben, elszakadt az egységből, elszaparálódott. ( Születésem körülményei, nem az eredetileg választott utat járhattam regressziós hipnózisban jött infók alapján, és ez valahogy mindig kísért az életem során. Ettől függetlenül azt is tudom, hogy az én döntésem volt, hogy így is jövök és, hogy ez így rendben van)

Szeretettlennek éreztem magam, kevés volt az elfogadás, lemondanak rólam, megtagadtak.( Apám aki életemből teljesen kivonta magát – nem tehetett mást, ezt tudta adni, ezt vállaltuk egymás felé. )

Begubózok, nehogy még több fájdalmat kapjak. ( pl. munkahely – csak tanítás volt)

Magamra, az életemre szeretettel gondolni (Kérdésként felmerült bennem, hogy eddig mégis miért voltam itt, mit értem el? Olyan érzésem volt, hogy elpazaroltam az eddigi éveket. Nem tettem semmi különlegeset.-Aztán végül is rájöttem, hogy már az is érték, ha csak „tartom a teret” a többiek részére.

Elvárásoknak megfelelés- ez jellemezte életemet. Kérdésként felmerült, hogy hol van a határ a feltétel nélküli szeretet, ami mindent megenged- és a társadalom, az együttélés alapvető normáiból eredő elvárás  között, ez hogyan egyeztethető össze?

  1. Szakrális csakra- befogadás, elfogadás, szabadság, rendezett kapcsolatok

Kapcsolat megszakadás? Isteni Énnel, Teremtővel, fizikai síkon lévőkkel- elfelejtettem a feltétel nélküli szeretetet. Kiemelni az elvárás alapú szeretet minden alapkövét. Meg kell engedni a feltétel nélküli szeretet áramlását. Elsőként a társammal, gyermekeimmel kapcsolatban elvárásokat kiemeltem, erre folyamatosan figyelnem is kell!!

Mi gátolja a szabadságom? Függőségek: kapcsolat, érzelem, munka, dogmák, elvek, ígéretek? A lélek túlélési ösztöne nyilvánul meg ezekben, és ezt magamon is felismertem a munka, a dogmák, elvek, ígéretek területeken. Ha érzem a kapcsolódást az égiekkel, akkor ezek a rabságok megszűnnek. Felszabadítani, akár az ígéretek alól is magam- ez kicsit nehéz, hiszen eddig azt vallottam, hogy a szavam a becsületem…. Kezdem megérteni, hogy ami már idejétmúlt, nem szabad ragaszkodni hozzá, csak azért mert megígértem. Hiszen szüntelen változik minden, így a fejlődést nem szolgáló ígéret megtartásával a másiknak is árthatok, mindkettőnket gúzsba kötöm.

Azt látom, hogy ezek megmerevítenek. Azt még nem tudom a munka függőségből hogy tudnék kiszabadulni? Ez úgy érzem engem éltet, és tölt, de ha mélyebben beleások, akkor lehet majd máshogy gondolom?

Kiemeltem a munkahelyi méltatlan helyzetből eredő sérülést,- akkor még nem voltam elég erős, közben erősödtem, fejlődtem. AZ ÉLETEMBEN MINDEN TÖRTÉNÉS ÉRTEM VAN- és ezzel már a másik hibáztatása, neheztelés is értelmetlenné válik.

Így talán könnyebben be tudom fogadni a feltétel nélküli szeretetet, hiszen ha minden értem történik, akkor én méltó vagyok erre.

Törekszek a szeretet legmélyebb megtapasztalása.

Felszínre jött az is, hogy fiatal koromban úgy éreztem erre a világra nem szabad gyermeket szülni, túl rossz ez ahhoz-aztán később pedig vádoltam magam, hogy biztosan ezért nem sikerült annyi terhesség. Most úgy látom, hogy ha játszott is ez szerepet valamilyen szinten a terhességek elvesztésében, már nincs jelentősége, mert feloldottam az ebből eredő blokkot.

Van-e olyan személyiség jegyem, ami a befogadást, elfogadást nehezíti? Mindig jobbnak kell lennem, mert ami most vagyok még nem elég, azaz önmagam elfogadása olyannak amilyen vagyok, és hogy az úgy pont elég- ez mélyen gyökerezik—még kell oldani J

  1. Napfonat csakra, igazi erő, életerő, bátorság, a lélek ereje

Mikor féltem megélni önmagam, csalódástól, kudarctól, esetleg az elszeparálódástól?  Többnyire azt nézem, hogy úgy éljek, hogy a környezetem elfogadjon, szeressen. Milyen lennék, ha nem ez a megfelelési vágy vezetne? Milyen az igazi lényem? Szeretem, ha boldogok a körülöttem élők, és ha ezt elősegíthetem, akkor ehhez én is örömmel hozzájárulok. Az adás öröme vajon mennyire önzetlen?  Már azt megtanultam, hogy kérés nélkül nem szabad segíteni, hiszen kiveszem az irányítást, tapasztalás lehetőségét a másik kezéből. Ez igen nagy tanítás nekem, köszönöm! 

Fal, szöges drót a szeretet útjában: társam anyukája felé a döntése miatt – itt most nehezen áramlik a szeretet. Tudom tette, amit a legjobbnak látott, de ez annyira fáj a társamnak – és így nem tudok felülről nézni a történésekre, még érzemileg fogva tart. Akkor könnyebb egy kicsit amikor tudatosan fókuszálok olyan tetteire, amiben érezhető volt a szeretet, a törődés a társam iránt. Talán ez a tanítása, hogy egy embert összes tette alapján mérlegeljünk, és ne hagyjuk, hogy egy-egy fájdalmas cselekedet a korábbi jót semmissé tegye? Ha ehhez az kell, hogy tudatosan vegyük végig a jó dolgokat, akkor a szeretet áramlása érdekében meg kell tenni. Sokkal könnyebb utána.

 Szeretet-súlygyarapodás- vajon én miért a terhességek után a szoptatás alatt híztam, sosem a terhesség alatt? Túlzott szeretet? Biztosra akartam menni, hogy legyen elég táplálék? Engem nem tudott szoptatni az anyukám, talán ezt akartam elkerülni? Fiatal koromban nagyon szűkösen éltünk, nem mindig volt elég élelmünk otthon. Ettől akartam megkímélni a babáinkat? Inkább talán attól féltem, hogy nem annyit, olyan szeretet adok amire szükségük van a gyermekeinknek?-Kiemeltem, bármi is volt ennek okozója. 

  1. Szív csakra-emberi szeretet fogalmának kitisztítása, mert a feltétel nélküli szeretet egészen más. Egyensúlyban, egységben lenni.

Önbüntető programok kitisztítása, ahhoz, hogy igazán élni, létezni, szeretni tudjak. Elvárások elengedése, hogy ne legyenek elvárásaim a szeretet minőségével, megnyilvánulásával kapcsolatban. Elfogadom, hogy mindenki azt adja amire képes- nekem pedig pont arra van szükségem, ezzel tanítanak.

Káosz, normák, tanult minták kiemelése, hogy az égi tudatosság vezethessen.

Érzelmi mintázatokat bekapcsoló programot kiemelése (saját seb nyalogatása) – amikre már nincs szükség, mert gátolja az egyensúlyt, a befogadást.

  1. Torok csakra- mit kommunikálok, a szeretetről, az elfogadásról, mit láttatok magamból, hogyan nyilvánulok meg, hogy az igazi önvalómat mutassam meg? A katalizátort a szív ereje adja.

Mi akadályozta, hogy úgy fejezzem ki magam, hogy megértsenek, hogy a feltétel nélküli szeretet folyamatosan megjelenhessen, ki tudjam fejezni. Program szinten mi befolyásolja, hit rendszer? Kiemelem, amikor azt láttattam magamból, hogy megalázott helyzetben vagyok, nekem bizonyítani kell, hogy jó vagyok. Beszorulva éreztem magam. Ami az érzelmi rendszerem befolyásolja kitisztítom. Felszabadítom a szeretetett

  1. Homlok csakra- illúzió fátylát leemelni( teljesíteni kell a szeretethez, „ ha majd” illúzója- hit abban, hogy minden a legnagyobb rendben van, az Univerzum úgy is azt küldi amire szükségem van.
  2. Korona csakra- tiszta forrásba bekötve. Ha emberként nem vagyok többre képes- kitisztítás- hogy megélhessem az istenit.


Ismerkedés magammal

 Szeretet, befogadás felszabadítása 3.

III. meditáció

(dőlt betűvel a megértés közben felmerülő gondolatok)

 Többször meghallgattam a meditációt.

Az első alkalommal arra emlékszem, hogy azt tapasztaltam, hogy a bal vállamon volt hatalmas teher, azt nagyon nehéz volt kitisztítani. Ezt követően még a nyakam volt igen terhelt. Viszont semmilyen előző életbeli élmény nem jött fel.

Végül a tapasztalatok:

Karmikus terhek alóli feszabadítás.

Bal váll, amit akár az Univerzum, akár én tettem rá. Amikor felelősséget vállaltam, nem tudtam megvédeni, vagy másnak a terhét vettem fel? Tiszta jó szándékból bevállaltam mások sorsát?

Ez gyakran jellemző volt rám, beáldoztam magam gyermekkoromban, a családomért, a  megélhetésért.  Ez már nem tűnik olyan mélynek. Még most is teherként éltem meg, de már nem olyan súllyal. Ami még volt benne, kiemeltem-átadtam.

Jobb váll: megalázás, csak jelen életbeli emlékek-kiemelem, igazi lényem marad.

Nyak: Érzelem és értelem ketté válása mikor volt? Itt is csak jelen élet tapasztalása jön. Azért mindent kiemeltem.

Borda: Lélek védelmi fala- kifésültem mindent ami heget okozott. Hátba támadások munkatárs és társ és családtag részéről. Tüdő: Amikor én bántottam a túlélés érdekében? Nincs emlék, de azért kitisztítottam, bocsánatot kértem mindenkitől. Nem tudom mennyi lehet ebben az elfojtás, hogy miért nem jönnek előző élet élmények?

Szív: amikor úgy éreztem, hogy ártatlan vagyok, kiszolgáltatott- és bántanak. Kiemelem, mert méltó vagyok a tiszta szeretetre és a feltétel nélküli elfogadásra, mint mindenki más. Tovább lépek.

Emésztő rendszer: mi akadályozta a táplálást az életerővel, szeretettel? Elhagytak? Apám? Vagy én éreztem bűntudatot ezért? (Mami a kórházban távol az ország másik részén- nem tudtam oda utazni, a fizikai síkon elköszönni. Cserében viszont a másik síkon hatalmas tapasztalást kaptam, amit ha oda utazok, akkor nem történik meg.) .

Csípő: Nem volt rossz emlék. Az első meditációban egy ereje teljében lévő férfierőt éreztem, amikor itt tartottam. Emberi testben megélt méltóság.

Karok, lábak: Bilincsek, páncélok levétele, ezáltal a lélek felszabadul a karmikus terhek alól. megtettem, de külön élmény nem jött.

Forrásból a számomra legmegfelelőbb gyógyító energiákat kértem – ekkor egy fénylő palást szállt rám, nagyon jó érzés volt. Valahogy felsejlett bennem, hogy talán ez közelebb visz ahhoz, hogy égi testvéremmel felvegyem a kapcsolatot. Sokszor vágyom arra, hogy „beszélgessünk”  gyakran érzem a hiányát, és így mindig reménykedek, hogy talán most J már sikerül, tudok kapcsolatot teremteni vele..

Földi fizikai értelemmel ez annyira felfoghatatlan, hogy amikor szinte minden csoda adott az életemben, itt van a földi társam, gyermekeim, jó emberek körülöttem, mégis van egy olyan megmagyarázhatatlan hiány érzetem, ami tudom, hogy nem földi eredetű.


Ismerkedés magammal

 Szeretet, befogadás felszabadítása 4.

IV. meditáció

(dőlt betűvel a megértés közben felmerülő gondolatok)

Ezt  a meditációt is többször meghallgattam. Az első alkalommal szinte azonnal belealudtam.

Második alakomról lényegében annyi maradt meg, hogy valamikor éreztem közben egy olyan tiszta illatot, amit tudtam, hogy nem földi, de nagyon kellemes volt számomra.

Harmadik alkalommal teljesen éber állapotban nyitott szemmel hallgattam meg, és már akkor is ülve végig mozogtam a zene ritmusára, ezért tudtam, hogy ezt mozgásos meditációként kell majd végig csinálnom.

Végül a mozgásos meditáció nagyon jó volt, lehet számomra ez lesz a titok kulcsa. Ebben nem tudok egyrészt elaludni, másrészt olyan energiákat szabadítok fel, amelyeket másként én biztosan nem tudnék.

 Dobozok, komfort zóna, lebontása számomra így sokkal élménydúsabb, és valóságosabb volt. Így fizikailag is ki tudtam lépni belőle J

EGO erőterének a lebontása szintén élmény volt, nem csak elképzeltem, hanem fizikailag is tettem érte.

A tobozmirigy élesztése teljesen aktívvá vált azzal, hogy közben testem minden része fizikailag is részt vett benne.

Azt hiszem más meditációkat is ki fogok próbálni mozgásos formában, mert azok érzem, hogy engem nagyon töltenek. 🙏”


A fenti élményeket inspiráló Szeretet, befogadás felszabadítása című meditációs sorozatról, a linkre kattintva olvashatsz bővebben.

 

Meditációs klubban minden téma évente kerül ismétlésre.  Aktuális meditáció a Facebook oldal eseményeiben látható:

 Facebook/Lux Aurea/Események

Személyes részvétel akadályoztatása esetén, megvásárolható mind a 4 meditáció kedvező áron, az alábbi linken: