A jó és a gonosz harca
Egy pár évvel ezelőtti tapasztalást, megértést szeretnék megosztani, ami a jó és a gonosz harcáról szól. Lélekgyógyászati, szellemgyógyászati, energetikai kezelések, konzultációk alkalmával, valahogy nem nagyon tudtam összerakni azokat az információkat, ami az úgynevezett, jó oldal végez. Nekem kicsit sántított a történet, ha valaki vagy valami olyan erőteljesen hirdeti a jót, a békét, akkor hogy lehet, hogy valakit vagy valamit elítél és harcol vele.
Igen, tudom, hogy az emberi gondolkodásunknak meg vannak a szubjektivitásai és sokan az saját érzelmeik talaján kialakított nézőpontjukat hirdetik, de mi van akkor, ha már nem “csak” emberi nézőpontból figyeljük a történéseket? Ha valami kicsit több, bölcsebb és tisztább, mint az emberi, akkor hogyan láthatja és hogyan gondolhatja, sőt! hogyan cselekedhet?
A világ legtermészetesebb módján szemléljük a Mihály arkangyalról készült festményeket, szobrokat, amint épp kardját vagy dárdáját emeli a földön fekvőre. Vajon egy “valódi” angyal tényleg ezt tenné? Vajon az valódi igazságosság és az elfogadás tééényleg eeezt tenné? Hol van a kegyelem, hogy van a másság elfogadása? Hol van az ítélet mentesség és hol vannak a hasonló eszmények a magasabb szférákban? Hogyan tudnánk MI emberek ezeket “lefordítani” a saját nyelvezetünkre, hogyan tudnánk ezt magasabb tudatossággal megérteni?
Az emberi érzéseink (itt érdemes figyelembe venni a családi mintákat, az egyénre jellemző neveltetési alapelveket), a humánum és a társadalmi normák szerinti megítélés, belső lelki folyamatok összessége révén alakítja ki, hogy mi a jó és mi a rossz. Lehet, ugyanazon történés, valakinek jó és lehet valakinek rossz. Ez gyakran szubjektív.
Egyéni konzultáció alkalmával, amikor a lélek, a szellem “meséje” tárul fel, olyan rálátások és megértések tudnak születni, amelyek segíteni tudják a mindennapi életünket. A mese mutatja a pozitív oldali szereplőt, aki a háttérben, az univerzum végtelenjében van jelen. “Csak van”. A világ legtermészetesebb módján, létezik a térben és láttatja magát. A benne lévő töltésnek megfelelően, egy rezgés, egy burok veszi körben, amit lehet szimbolikusan aurának is nevezhetnénk. A benne lévő energiát áramoltatja. Finom, de mégis határozott módon. Mint amikor a kisbaba a világ legtermészetesebb módján szemléli a világot, árad belőle a jelenlét, a finomság, a báj és sorolhatnánk még…
A babától jóval határozottabb energiával közvetítette a pozitív oldal képviselője önmagát és a belőle áramló energiát.
Majd megjelenik a másik töltéssel rendelkező energia.
Amint feltűnik a térben és a saját energiájával közeledik a “jó” oldalhoz, megmutatja magát és erejét. Ebben minden benne van. Az erő, nyughatatlanság, a folyamatos tágulás, terjeszkedés, a magamutogatás, a “kísértés”, az “átállás” lehetősége, igazából speciális rezgés formájában, amit emberi elmével nehezen lehet felfogni. Majd a rendíthetetlen pozitív oldali energia, marad a saját nyugalmában és rezgésében. Marad és tartaja maga körül a teret. Sugározza, szórja szét a belőle áramlót, ezzel éltetve saját auráját, saját terét. Igazából nem tesz semmit, csak mutatja magát és ezzel ajánlja fel a lehetőséget a jobbá válásra, a polaritás megváltoztatására a “gonosznak”. Erőteljesen, határozottan közvetíti és tartaja saját rezgésének határait.
Amint a másik fél a terjeszkedésével közeledik, nő mindkettőjükben a saját energia, így a polaritás egyre élesedik. Majd hirtelen lendülettel érkező “gonosz” terének a határa, neki ütközik a “jó” terének a határához, megtörténik az összecsapódás. Ennek az összecsapódásnak az ereje, a két fél polaritásának, erejének a különbözőségétől függ. Minél nagyobb, azaz a jó minél jobb és gonosz minél gonoszabb, annál nagyobb az összecsapódás ereje.
Ettől a kisüléstől, akkora energia keletkezik, aminek hatására, egyik fél szétoszlik a térben. Gyakorlatilag, nem képes tartani tovább fókuszban az energiáját, megszűnik a határa, és apró, dekoncentrált energiák maradnak, amik energia vesztetté, jelentéktelenné válva, szétoszlanak. Jelen esetben, én a negatív pólus erejének pusztulását kísérhettem figyelemmel, abban a sztoriban, abban mesében.
Ahogy a tér megmutatta ennek a harcnak az igazi lényegét, egy kicsit más megértést kapott az emberi elmém. Mert a JÓ, nem üt, nem suhint, nem öl és nem harcol. A JÓ, csak jelen van a térben, és tartaja a saját határait. Minél nagyobb támadás éri, annál nagyobb erővel oszlik szét ellenfele a térben. Nem pusztít, nem semmisít meg. Csupán “harcképtelenné” válik a saját támadása révén a másik pólus.
Az izgága, táguló, terjeszkedő negatív oldal, képes lenne, hajthatatlan módon bekebelezni az ellentétes pólust. Maga rendszerébe, maga pólusába gyűrni. Erősnek érzi magát és a saját rezgését, a saját rendszerét mindenhatónak.
A pozitív polaritás ereje, a belső fókuszon, a határok stabilan tartásán és a rendíthetetlenségén múlik, ennek a történetnek az értelmezésében. Az oly sokat hangoztatott belső béke és egyensúly, ennek fontos része, melyet oly sokszor hallunk és hangoztatunk, ebben a nem könnyű, változásokkal teli világunkban. Használjuk a polaritásunkat a legfőbb jó szerint, míg ebben a dimenzióban, van a feladat.
Áldással!
