Aranykori energiák
Az aranykori energiák áramlása engem sem kímélt. A vaskori energiák mindent bevetve próbálnak még hatást gyakorolni, de egyre kevesebb támogatást kapnak. A aranykor éledezik és támogatottsága egyre növekszik. Ennek kezeléseim során részese lehettem. Erről a meghökkentő tapasztalásról írok most. Hálásan köszönöm!
Fiatalember, egy nyílt napon történő beszélgetés során döntött úgy, hogy felkeres azzal a problémával, hogy a napfonat csakrájában van valami, ami diskomfort érzetet kelt. Valami blokk, ami vissza tartja. Meditációban, de a mindennapokban is még fizikai érzeteket is okozott. Ez valószínű, hogy összefüggésbe hozható a szív csakrával, mert időnként beremeg és nem stimmel valami a működésében sem.
Első alkalommal beszéltem bővebben a szellemgyógyászatról, amit akkor nem szeretett volna kipróbálni. Így a vezettetést követve, a lélekgyógyászati módszerekkel, a csakrákat tisztogattuk, sok-sok beakadt energiától. De, a napfonat csakrával nem foglalkozhattunk. Erre nem kaptunk engedélyt.
De a változás elindult, a bizalom kiépült, így a második alkalommal, szellemgyógyászattal eltávolítottuk a durva energetikai lényeket és a szellemet felszabadítottuk.
Megtörtént a tanítás
És harmadik alkalommal történt az igazi „csoda”. Engedélyt kaptunk, a napfonat és a szív csakra, eredeti problémájának az orvoslásához. A mentál test struktúrájában, a bal felső régióban, olyan ködszerű, mindent átitató „meg kell felelnem, de nem tudok” érzés volt, ami az anyai, az érzelmi szinten jelentkezett. A jobb felső területen, az apai „nem vagyok elég jó, nem tudom megcsinálni” fátyol itatott át mindent, a jobb alsó részen, pedig az életúttal kapcsolatos ” nem tudom megtenni, nem tudom meglépni. Pedig tudom, hogy meg tudnám, de képtelen vagyok rá, akkora a feladat.” Ezek tisztítása után a napfonat csakra többi blokkja között a leglényegesebb, nagyon régi előző életes élet képe volt érzékelhető. Egy letűnt, nagyon magas rezgésű időben, Ő egy nagy bölcs vezető volt, mint egy atlantiszi vezető pap. Azzal a feladattal érkezett ebbe az inkarnációjába ez a fiatal ember, hogy ezeket a minőségeket, bölcsességeket, melyek inkarnációról inkarnációra csak szunnyadtak a mélyben, most fel kell éleszteni magában és működtetni. Ettől félt már a magzati korban, ez okozta a mentál test struktúrájában ezeket a fátylakat. És több blokkot is. Ez a bölcs előző életes énje egy konkrét üzenettel érkezett. Azzal az üzenettel „jött”, hogy elmondja, hogy Ő hol hibázott, hogy Ő hol rontotta el, amiért elveszett. Amiért összeomlott minden.
Uralni akartam a sötét oldalt. Azt hittem mindenek felett állok.
Elmondta, hogy azzal már eleve a negatívnak ad teret, ha uralkodni és hódítani akar. Végtelenül sajnálta, hogy minden bölcsesség és minden fény ezzel a tévedéssel, vagyis ezzel az elcsúszással eltűnik. De most itt az idő! Ez az útravaló vezesse a jelenlegi inkarnációt. Meg tudja csinálni, azért kapta ezt a feladatot. Bátorította és sürgette. Olyan volt, mint az apa noszogatná a gyermekét, szeretettel, de mégis határozottan. Amikor az apa nem tudta elérni amire vágyott és átadja a staféta botot. Vidd fiam és tedd, amit tenned kell!
Ezek az események akkora erővel és energiával érkeztek, ami számomra is egy leírhatatlan élményt jelentettek. Hálás vagyok, hogy részese lehettem a tanításnak! Hálás vagyok, hogy segíthettem ennek átadásában! Bízom benne, hogy eléri a célját és az aranykori minőség tovább éled és kibontakozik, ebben a fizikai világunkban is. 🙂
Nem tudjuk, hogy kinek mikor, milyen fejlődési szakaszában érkezik meg a feladat és a hozzá tartozó energia. Nem tudjuk előre, hogy milyen időpontban és milyen intenzitással.
Engedjük a vezettetést! Az égiek jobban tudják, hogy mikor, kinek mi a legjobb! Csak helyezkedjünk bele a csatornába és engedjük, hogy megtaláljon.
4 Responses