Mi is a szellemgyógyászat?

Mi is a szellemgyógyászat, a pszichotronika?

Azt, hogy mi is a szellemgyógyászat, a pszichotronika? Legrövidebben úgy lehetne megfogalmazni, hogy a szellem tisztítását, energetizálását végző spirituális tudomány ág. Ez leginkább az élő ember szellemén végzett spirituális munka. Valamit, a pszichotronikus szelleme végez különböző spirituális feladatokat, beavatkozásokat, a szellemi, tudati erejét működtetve, angyali segítséggel.

Ha a test, lélek és szellem hármasságán alapulva közelítjük meg a kérdést, akkor véleményem szerint, a lélek, az az a részünk, mely tele van fájdalmakkal, szeretettel, mindenféle érzésekkel. Az a részünk, aki a működtetője, a mozgatója lehet a lényünknek. Aki az esszenciát adja. Inkább a jines, a nőies energiákkal rendelkező energetikai rendszerünk. Míg a szellem, inkább a férfias, a jangosabb rész. A teremtő, a létrehozó, a határozott, az irányító. Van aki Tudatnak hívja, van aki Fölöttes Énnek, van aki Szuper Egónak. Hogy mi is a szellemgyógyászat, a pszichotronika? Igazából nyitottság és hit szükséges a megértéséhez és a benne való elmélyüléshez.

A lényeg ugyanaz. … Az isteni fény bennünk, az az a rész, amit Isten saját képmására teremtett. Mert, hogy nem a fizikai részünket teremtette saját képmására, hiszen Neki nincs ilyen…., hanem ezt a fényt, ezt az Isteni magot, ezt, ami teremtő erővel rendelkezik. És ez a lény, itt létezik bennünk! Mindannyiunkban!

Találjuk meg! Engedjük, hogy vezetni tudjon! 

A mai materiális világunk nagyon kedvez annak, hogy természetes legyen, a szellemünktől való eltávolodás. Még a lélekkel csak, csak foglalkozunk, de a szellemmel igen keveset. Hiszen sokunkban félelmet és testetlen lényt jelenít meg, amit, mivel nem ismerünk, félnünk kell. Ezt tudattalanunkban hordozzuk. Ott van. 

Amikor a fekvőbeteg nem használja az izmait, az ízületeit, azok elsorvadnak, beállnak, funkciójukat elveszítik. Természetes folyamat. Igen kemény munka, gyógytornász és sok-sok gyakorlás szükséges, hogy újra használni tudja a hosszú fekvés után a végtagjait, hogy újra járni tudjon az a beteg. Ezzel a példával tudnám a szellem jelenlétét is szemléltetni bennünk. Amikor nem használom, akkor képes visszafejlődni, vissza húzni az erejét és csendben várni. Várni addig, amíg el nem akarunk kezdeni ismét járni, vagyis szárnyalni. Amíg meg nem találjuk és amíg a Teremtőnktől kapott erőket nem kezdjük el használni. 

Ezért érzem fontosnak, hogy ilyen fénylényként is tekintsünk magunkra és megtaláljuk azt a erőt, ami ott szunnyad és csak arra vár, hogy megtaláljuk és használjuk.  A magyar nyelvünk oly szépen használja, “Összeszedettnek érzem magam!”

Az általam képviselt szellemgyógyászati szemlélet szerint, legfontosabb, hogy megtaláljuk és felszabadítsuk önmagunkat. Olyan állapotba kell hozni magad, hogy alkalmas légy arra, ami számodra igazán fontos.

Szedjük hát össze a szellemünk erejét, a minőségeit és kezdjünk el használni!

A lélek és a szellem, együtt van, együtt létezik, egymást kiegészítve, de mégis kicsit más minőségben. Ezért az a véleményem, hogy együtt érdemes foglalkoznunk minden részünkkel, hogy hatásosak legyünk. Oldhatom a lelki blokkokat, ha van egy másik erő, egy másik program, ami képes újra generálni a blokkjaimat.

Úgy, ahogy a fizikai test szennyeződik, a lélek és a szellem is tud különböző befolyásoló energiákat “összeszedni”. 

 

Szennyeződésekről:

Ezek az erők, lehetnek élő emberhez tartozók. Pld. az az anya, aki azt mondja a gyerekének: “Majd tudom én kisfiam, hogy mit vegyél, fel, tudom én, hogy mit szeretsz, tudom én, hogy mi lesz neked a legjobb, tudom én, hogy milyen feleség kell neked!” Ez az anya, teljesen uralja a gyerekét. Csupán csak jó szándékból, mert a legjobbat szeretné, de a saját elvárásai szerinti legjobbat. Ez a gyerek mindig az anyának megfelelően tud csak létezni. Energetikailag teljesen uralkodik rajta. Nincs is tisztában a saját életével, mert nem is tudja igazán megkülönböztetni, hogy mi az Ő és mi az anyja gondolata. Nem tudja, vagy csak nagyon nehezen saját életét élni. 

A megszálló erők lehetnek elhunyt családtagok, rokonok, nehezen elengedett szeretett személy. De lehetnek ismeretlen entitások, akik hasonló rezgésekkel bolyonganak, mint mi. Pld. düh, agresszió, bosszúvágy, fájdalom, félelem, mélabú, depresszió, szorongás, stb. Ezek, a saját pokluk bilincseit tettémagukra, és azért nem találják a kiutat. Lelki hatással is rendelkezhető asztrál lények, akik erősítik a bennünk lévő érzelem világot és táplálják. Így sokkal nehezebb a rossz érzéseinktől megszabadulni. Vagy nem is tudunk. Pld. a szorongásra betudjuk, hogy én ilyen vagyok, hogy félek a jövőtől… Pedig csal volt egy gyengébb időszakod, amikor a szorongás nagyobb teret kapott az életedben, egy hatásra. Ezt hordozó lény, így érzi a rezgést és így tud kapcsolódni. Ezáltal megsokszorozódik ennek a szorongásnak az ereje és  kész…. Nagyon nehéz belőle kikászálódni. Van olyan, hogy esetleg oldották már többször lelki szinten, de midig vissza csúsztál…. És úgy gondolod, egy idő után, hogy Te ilyen vagy! Pedig, nem is gondolnád, hogy meg lehet tőle szabadulni!

Ezek az entitások szennyezhetik az aurádat, befolyásolhatják az érzéseidet, sőt a gondolataidat is. Lehet, hogy nem is ismered magad, lehet nem is vagy tisztában az érzéseiddel, a gondolataiddal. Sőt!!! Beszélhetnek is…  A skizofrén betegnek tényleg beszélnek a fejében. Tudja, hogy az nem a saját gondolata, de nem tud mit tenni. De a szellemgyógyász igen! Ki lehet szedni! Nem megy minden varázsütésre, de lehet eredmény elérni.

(Ezek már mélyebb dolgok, hogy hatásos legyen, meg is kell tudni tartani a tisztaságot.)

De, hogy valami könnyedebb dologgal zárjuk, előző életes maradványok, energetikák is okozhatnak felesleges köröket bennünk.

Szennyezést okoz lényünkben, a negatív oldal és azok hatásai. Ha abból a tézisből indulunk ki, hogy van fény és sötét, ha van jó és rossz, ha van angyal és ördög, ha van fent és lent, ha van Mennyország és Pokol, akkor ezeknek a hatásai is megfigyelhetőek bennünk. A két rész között, mint egy úgynevezett játszótér, van a 3. dimenzió, ez a földi sík, ez a földi világunk. Mindkét oldal hatást gyakorol, különböző mértékben. Ismét kiemelném, hogy a mai materiális világ, a fogyasztói társadalom, leginkább a sötét oldal energiát hivatott táplálni. S mi, mint játékszerek a játszótéren, “élvezzük” ezek hatásait. A szellemgyógyász százalékos arányban meg tudja mondani, hogy mennyit befolyásol bennünk a “kisördög”. Pld. dühös vagyok, amit nehezen engedek el. Ezzel az érzéssel, ezzel az energiával, ezzel a keletkezett rezgéssel, a negatív erőt táplálom. Minél  többször és minél intenzívebben táplálom, annál nagyobbra tud nőni bennem az a negatív. Így szépen, fokozatosan át tudja venni az irányítást, amit észre sem veszünk… Már megváltozott hatásokkal, meg változott érzetekkel hozzuk meg a döntéseinket, alakítjuk érzeteinket és véleményeinket. Ezen is lehet segíteni. Később, már “csak” meg kell tartani. 🙂

Az első kezelés ezeket a lépéseket tartalmazza, de számos terület és módszer van arra a szellemgyógyászatban, mely segítségével tisztulhatsz.

Készülj fel egy hatalmas utazásra a TE mesédbe! Engedd, hogy repítsen, engedd, hogy jó hatással legyen fizikai életedre! 

 

Strukturális felépítése

Szó szerint fordítása, a szónak: pszicho – lélek, tronika – mozgás. Tehát a lélekkel való mozgás, a szellemmel, lélekkel való beavatkozást, tevékenységet, gyógyítást jelent.
Kiindulásképp a szellemgyógyászat, épülve rá a szellemsebészt és a legtetején a pszichotronika áll. Szellem szinten való foglalkozást, kezelést takar. A kezelő szelleme foglalkozik, a páciens szellemével, tehát szellem gyógyít szellemet.
Ha elfogadjuk azt a tézist, hogy minden ember test, lelek és szellem hármasságából áll, akkor azt is el tudjuk fogadni, hogy mind három összetevő tökéletes működése szükségeltetik a jólétünk, az egészségünk eléréséhez és megtartásához.
A szellemgyógyász a szellemet tisztítja (megszállótól, sötét lényektől, energia szívóktól, átoktól, rontástól), energetizálja, csakráit tisztítja, behangolja.
Területet, teret is tisztít valamint egyes földsugárzásokat semlegesít.

A szellemsebész a szellemen végez különböző beavatkozásokat, melyek a gyógyulást hozhatják a fizikai testnek.

A pszichotronikus pedig már a génekkel, az aggyal, a sorssal foglalkozik szellem szinten.

A régi közmondás szerint: „Ép testben ép lélek.” Ezt fordítottan is elfogadatjuk, hogy ’ha ép a lélek, ép a test’. El tudjuk képzelni azt, hogy ha nem ép a lelkünk, akkor megbetegítheti a testet és fordítva.

Pszichotronikában az ép lélekre és ép szellemre törekszünk. Ha a szellem meg tudja betegíteni a testet, akkor miért ne tudná meggyógyítani is?

Míg valaminek nem tapasztaljuk a hiányát, nem tudjuk, milyen lehet nélküle. Ha hosszú ideig élünk egy helyzetben, nem is sejtjük, hogy ez lehetne másképp is.
Van, hogy a negatív befolyásokat észre sem vesszük már, csak amikor már eltűnt. Úgy gondoljuk, ilyenek vagyunk, csak így tudunk gondolkozni és érezni. Alapvető személyiségünknek véljük, vagy tehetetlennek érezzük magunkat. Például milyen lehet düh, félelem, szenvedély betegség, stb nélkül. Már el is felejtettük, hogy mennyivel másabb az élet, ha önmagunk tudunk lenni, negatív befolyások nélkül.

És még számos egyéb terület, technika, lehetőség, melynek megismerése hosszabb folyamat.

Szellemgyógyász tanfolyam

Ifj. Csontos Vilmos tanításain alapulva, a LUX AUREA segítő programjának, szemléletének megfelelően épül fel a tanfolyam. Fordítunk figyelmet a szellemgyógyászat, szellemsebészet, pszichotronika mellett a lélekre és saját tudatunk erősítésére.

Ha érdekel egy másik sík, ha érdekel egy másik világ. Ha szeretnéd megismerni. ha szeretnéd használni. A mesék és a csodák birodalmát. Ha érzel magadban valami mást, ha érzel magadban valami különlegeset. Ha szeretnéd a teremtő erődet megismerni és használni. Ha van elég nyitottságod, ha van elég kitartásod. Ha van elég hited és a tiszta fény vezet, akkor ismerkedj meg a szellemgyógyászattal, a pszichotronikával.

A szellemgyógyász tanfolyamra az alábbi űrlap kitöltésével jelentkezhetsz, illetve regisztráltathatod magad.

A szellemgyógyász tanfolyam akkor indul el, ha megfelelő létszámú, regisztrált jelentkező lesz.
A megadott elérhetőségen, értesítést küldünk.

Űrlap

Gazda Mónika

1 Comment

Comments are closed.